TITOKLÁDA
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány.
Aludt kemence sutban, látta a nagymamáját kenyeret dagasztani és tehenet fejni, a nagyapját kaszálni és kazlat rakni.
Még mindig érzem a számban a frissen sült kenyér és a habos tej ízét, hallom nagyanyám, nagyapám hangját.
Falun nőttem fel, emlékszem a tavaszi ültetésekre, a nyári kapálásra és az őszi szüretekre. A puttony súlyára a vállamon,
a must zamatára. Emlékszem az ünnepek, bálok, vásárok édes várakozására, örömére, szokásokra, játékokra, mesékre, dalokra. Emlékszem és továbbadom őket.
Mondom, énekelem gyerekkorom óta.
Pestre kerültem, tanultam több helyen, az Állami Bábszínházban kaptam színész diplomát.
Meséltem, játszottam, énekeltem, jártam az országot.
Ezt teszem ma is. Főleg népmeséket, népdalokat. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
Csodaszarvas
A most időben vágtat a szarvas,
suhanó lába csillagokra lép.
Ezer s milliom éven át kereste,
és mindig megtalálta őt e nép.
A most időben vágtat a szarvas,
vezeti népét hegyen-völgyön át,
vezeti sziklákon, csúszós meredélyen,
de mindig megtalálják az édes, az egy hazát.
A most időben vágtat a szarvas,
a hosszú úton néha megpihen,
de mindig vele száll, vele emelkedik,
és vele csitul el a szívem.
A most időben vágtat a szarvas,
csodás zene szól, viszi lépteit,
de bárhol járjon, bármerre repüljön,
sok nagy gondomban mindig megsegít.
